Súlyos vasúti baleset DorozsmánálTovább
Archívum
Tomek Vince piarista generális, a huszadik századi római magyar emigráció egyik legjelentősebb személyisége 1947-től 1986-ban bekövetkezett haláláig élt Rómában. 1947-ben a kegyesrend generálisává választották – ebben a minőségében vett részt a II. Vatikáni Zsinaton. 1967-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is a rend római központjában, a generalicián lakott. A pápai címet 1940-ben elnyert Magyar Intézettel Tomek már azelőtt is kapcsolatban állt, hogy generálissá választották volna. Tomeknek az Intézettel való kapcsolatáról a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárában található egy négy oldalas, dátum nélküli, írógéppel írt feljegyzése. Emlékezetből írta meg, ezért információi hiányosak, pontatlanok, nem mindenben állják meg a helyüket, de sok ismeretlen és érdekes részletet tartalmaznak.
Josida 1962. július 14-én kezdte meg budapesti külszolgálatát. A megérkezését követően a magyar kémelhárítás aktív feldolgozás alá vonta. Erről operatív terv is készült, amely megállapította: „Az amerikai ügyvivővel, valamint több vezető amerikai diplomatával szoros kapcsolatot tart. Az amerikaiak Yoshida magatartását barátinak és segítőkésznek értékelik.” 1964. június 1-től hazája első budapesti nagykövete, aki az állomáshelyéről – négy év után – végül 1966. november 20-án távozott.
Jelen írás alapját id. Bede Zoltán 1940 és 1944 között írt levelezőlapjai és tábori lapjai képezik. Ezek a sárguló papírdarabok nem csupán egy családi archívum néma tanúi, hanem egy sorsfordító korszak mikrotörténeti lenyomatai. A kutatásom során nem a történeti tényeket kerestem, hanem azt a törékeny intimitást, amely a háború zivatarában is összetartotta a családot. A levelezés íve – a román hadseregbeli szolgálattól a magyar honvédség soraiban töltött időkig – kirajzolja egy erdélyi kisbirtokos küzdelmét az identitás megőrzéséért és a hazatérés reményéért. Az első részben id. Bede Zoltán roman hadseregben töltött hónapjait tekintem át.
A második világháború után a Németországi Szövetségi Köztársaság (NSZK) két törvényt alkotott a háború során vallási és faji okokból a náci Németország hatalmi szervei részéről sérelmet szenvedett és vagyonunktól megfosztott személyek kárpótlására: az 1956. június 29-i szövetségi kárpótlási törvényt (BEG) és az 1957. július 19-i szövetségi visszaszolgáltatási törvényt (BRÜG). Az egykori magyar miniszterelnök, Bethlen István felesége, Bethlen Margit (1882–1970) is megpróbált élni a német kárpótlási törvények által nyújtott lehetőséggel. 1944 november-decemberében ugyanis a német hatóságok internálták, és elkobozták tőle a személyes értékeit. A két részből álló forrásközlés azt mutatja be, hogy Bethlen Margit ügye hogyan illeszkedett az NSZK és a Magyar Népköztársaság közötti bilaterális kapcsolatok alakulásának függvényévé váló német kárpótlás folyamatába, illetve milyen okai voltak annak, hogy megpróbálta visszaigényelni a háború idején elkobzott ingóságai ellenértékét. A Bethlen Margit igényének hátterében álló motivációk megdöbbentő látleletet nyújtanak a magyar arisztokrácia 1945 utáni vagyon- és pozícióvesztéséről a társadalmi élet minden területén.
A kommunista pártállam legnagyobb projektjei közé tartozott a „mezőgazdaság szocialista átalakítása”. Az 1948-at követő kollektivizálási hullámok mind a földbirtok-, mind pedig a termelési struktúrát gyökeresen átformálták. Sajátos képződménye volt a folyamatnak a háztáji gazdálkodás, aminek a története különösen a Rákosi-korszak vonatkozásában hézagos, ebből a szempontból hiánypótlónak nevezhetők az itt közölt források, melyek agrárpolitikai tekintetben rendkívül kritikus időpontban keletkeztek. A dokumentumok relevanciáját a Rákosi-korszak periodizációjának és a kontinuitás-diszkontinuitás jellegű megközelítésének kérdései szintúgy erősítik.
1944 nyarán a front egyre közeledett Magyarország keleti határaihoz. A román kiugrás romba döntötte a Kárpátok védelmére alapozott német–magyar katonai stratégiát a szovjet előrenyomulással szemben. Szatmár területén jelentősebb hadműveletek nem voltak, azok Szabolcs területére helyeződtek át, Nagykálló és Nyíregyháza környékére. Ennek ellenére a „Nyírségben” a front átvonulásának komoly hatásai voltak Szatmár területére is.
Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját. A bemutatott egodokumentum a bemutatását megelőzően magántulajdonban volt, és átadás révén került Szécsényi Andráshoz, illetve a Holokauszt Emlékközponthoz. Bő tíz év távlatából a napló átadója, Károlyi Mária szombathelyi muzeológus kívánt hozzászólni a korábbi forrásismertetéshez: személyes visszaemlékezését az alábbiakban közöljük.
A második világháború után a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) két törvényt alkotott a háború során vallási és faji okokból a náci Németország hatalmi szervei részéről sérelmet szenvedett és vagyonunktól megfosztott személyek kártalanítására. Az 1956. június 29-i szövetségi kártalanítási törvényt (BEG) és az 1957. július 19-i szövetségi visszaszolgáltatási törvényt (BRÜG). Az egykori magyar miniszterelnök, Bethlen István felesége, Bethlen Margit (1882–1970) is megpróbált élni a német kárpótlási törvények által nyújtott lehetőséggel. 1944 november-decemberében ugyanis a német hatóságok internálták, és elkobozták tőle a személyes értékeit. A két részből álló forrásközlés azt mutatja be, hogy Bethlen Margit kárpótlási ügye hogyan illeszkedett az NSZK és a Magyar Népköztársaság közötti bilaterális kapcsolatok alakulásának függvényévé váló német kártérítés folyamatába, illetve milyen okai voltak annak, hogy megpróbálta visszaigényelni a háború idején elkobzott ingóságai ellenértékét. A Bethlen Margit kárpótlás iránti igényének hátterében álló motivációk megdöbbentő látleletet nyújtanak a magyar arisztokrácia 1945 utáni vagyon- és pozícióvesztéséről a társadalmi élet minden területén.
2025. október 3-án avatták fel Margaret Thatcher emlékművét Budapesten. Ennek apropóján idézzük fel, hogy Margaret Thatcher, az Egyesült Királyság konzervatív párti miniszterelnöke 1984. február 2–4-én hivatalos látogatást tett Magyarországon. Személyében hivatalban lévő brit kormányfő először kereste fel hazánkat.
Ötven éve, 1975. május 6-án halt meg Bécsben Mindszenty József bíboros, prímás, érsek, augusztus 12-én pedig Innsbruckban Mons. Zágon József, a nyugati magyar papi emigráció vezető egyénisége, a római Szent István Alapítvány első elnöke, aki a bíborost 1971. szeptember 28-án a budapesti amerikai nagykövetségről Rómába kísérte. A kerek évforduló alkalmat kínál arra, hogy a római Szent István Alapítvány levéltárából közzé tegyünk Mindszenty József bíborossal kapcsolatos iratokat.
A jelen írás az ArchívNet 2025/4. számában megjelent tanulmány folytatásaként a Mikroelektronikai Vállalat (MEV) megalapítását megelőző állambiztonsági munka egy jellegzetes epizódját mutatja be Haraszti Tegze Péterhez kapcsolódóan. A MEV létrejöttének és pusztulásának körülményei az előző részben ismerhetők meg.
A két részből álló forrásközlemény azt mutatja be, hogy a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezményben meghatározott propaganda-időszak alatt milyen események zajlottak Nógrád-Hont és Heves vármegye területén. A Külügyminisztériumban létrehozták a Csehszlovák különbizottsági osztályt, amelynek vezetésével Wagner Ferencet bízták meg. Wagnernek főösszekötői pozíciójában az volt a feladata, hogy az egyes körzetekbe küldött magyar összekötők szóbeli és írásbeli jelentéseit összegezze és azok segítségével tájékoztassa a magyar kormányzatot, elsősorban a külügyminisztériumban magas pozíciókat betöltő feletteseit. A cikksorozat első részében Nógrád-Hont vármegye keleti, második részében pedig nyugati területéhez kapcsolódó jelentések kerülnek közlésre.
Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum következtében létrejött országhatár kettészelte Komárom városát. A történelmi Komárom Csehszlovákiához, míg a déli városrész – Újszőny – Magyarországhoz került. Itt új hivatali épületek felépítésére került sor, amely folyamat javarészt államkölcsönből valósult meg. A városháza és pénzügyigazgatóság monumentális épülete szemben az új polgári iskola palotájával épült, a város leendő központjában. A város ugyanis csak Szőny község felé tudott terjeszkedni, ezért a szőnyi állami országút mentén lévő uradalmi földeket az Országos Földbirtok Bizottság kisajátította özvegy gróf Gyürky Viktornétól a város javára.
Különös és mindeddig ismeretlen dokumentumra bukkantam néhány éve Déván az egykori román miniszterelnök, Petru Groza irattárában. A túlnyomórészt román nyelvű, de egy viszonylag hosszabb, magyarul lejegyzett részt is magában foglaló, 10 gépelt oldalnyi dokumentum egy 1929-es dévai spiritiszta szeánsz jegyzőkönyvét és annak Groza által aláírt „Pro domo” utóiratát tartalmazza. Ezt a jegyzőkönyvet és utóiratát publikáljuk lentebb, a román nyelvű szövegrészeket természetesen magyar fordításban.
A két részből álló forrásközlemény azt mutatja be, hogy a csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezményben meghatározott propaganda-időszak alatt milyen események történtek Nógrád-Hont és Heves vármegye területén. A propaganda-időszak alatt a Külügyminisztériumban létrehozták a csehszlovák különbizottsági osztályt, amelynek vezetésével Wagner Ferenc bízták meg. Wagner főösszekötőként volt a felelős azért, hogy az egyes körzetekbe küldött magyar összekötők szóbeli és írásbeli jelentéseit összegezze és tájékoztassa elsősorban a külügyminisztériumban magas pozíciókat betöltő feletteseit, valamint a magyar kormány vezetőit.
A jelen írás egy kétrészes tanulmány első részeként eddig feltáratlan források alapján ismerteti a Mikroelektronikai Vállalat (MEV) 1982-es létrejöttének, működésének és 1986-os pusztulásának körülményeit.
A hazai cserkészet kétségtelenül a két világháború közötti időszakban élte virágkorát. Országos szervezetük, a Magyar Cserkész Szövetség (továbbiakban: MCSSZ) az ifjúság nevelése mellett jelentős külügyi tevékenységet valósított meg, melynek nyomán nemzetközi színtéren a „megcsonkított Magyarország” ügyét is tematizálni tudta. Így a Horthy-korszak egyik kultúrdiplomáciai csúcsteljesítményét jelentette az, hogy a IV. világjamboree-t vendégül láthatta Magyarország. Hogy milyen narratívát tettek magukévá az ide sereglő nyakkendős fiatalok a magyar kultúráról és nemzetünk helyzetéről, abba betekintést enged az itt közölt angol nyelvű forrás és annak lábjegyzetelt fordítása, hogy a világ másik feléről érkező ausztrál cserkészek emlékezetében mi maradt meg a gödöllői jamboree-ról.
1918 őszén a 20. század legnagyobb méretű spontán paraszti forradalma bontakozott ki Magyarországon. A levéltári iratokban az 1918 őszi erőszakos események számos formájára találhatunk példát Szabolcs vármegyére vonatkozóan. A spontán lövöldözéstől kezdve, az olykor tömeges, máskor egyénileg elkövetett fosztogatásokon, lopáson át, a kegyetlen gyilkosságig minden megtörtént. Az erőszakos események forgatókönyve szinte minden esetben azonos volt: a hazatért frontkatonák a magukkal hozott fegyvereikkel lefegyverezték, máshol elüldözték a karhatalmat, majd kifosztották az üzleteket. Ezt követte a magyar közigazgatás helyi szereplőinek a megfenyegetése, megalázása, fizikai bántalmazása. Jelenlegi ismereteink szerint a féktelen lakossági erőszaknak Szabolcs vármegyében tizenhat halálos áldozata és négy súlyos sérültje volt.
Pehm Józsefné, Kovács Borbála 1960. február 5-én, péntek hajnalban távozott az élők sorából. A témával korábban akkor foglalkoztunk, amikor Anthony Pearce budapesti munkásságát mutattuk be, amely során kissé felületesen, a bulvárlapok színvonalán számolt be Mindszenty bíboros amerikai menedékéről. Ezúttal azt kívánjuk még részletesebben áttekinteni, milyen lépéseket tett a Robinnak becézett és tapasztalatlan Robert Gordon Pym Mannock Reuters-tudósító, amikor február 5-én értesült az amerikai követségtől a bíboros édesanyjának az elhalálozásáról. Jelen tanulmány Mindszenty bíboros elhunyta 50. évfordulójának évében jelenik meg.
Kada Lajos címzetes érsek, pápai nuncius életrajzi interjúkötetében így emlékezett vissza első lelkipásztori beosztására: „Abban az időben Zágon József prelátus volt a külföldön élő magyarok apostoli vizitátora, ő nevezett ki a szentelésem után az itáliai menekült magyarok lelkipásztorává.” A kérdésünk az, mi késztette Kada Lajost arra, hogy helyzetjelentést írjon a magyar menekültekről?
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt április 04.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő