Robert Peary eléri az északi-sarkot, másodikként Frederick A. Cook (1908. április 21.) után.Tovább
Hajnal István emlékezete
Magyar Nemzet, 1956. június 22.
A 64 éves korában elhunyt neves történész munkásságát méltatja a Magyar Nemzet nekrológja.
Meghalt . A magyar történettudomány elvesztette egyik kitűnő mívelőjét és tanítómesterét. 64 éves korában úgy távozott el tőlünk, hogy gazdag örökséget hagyott maga után, s jó emléket, jó példaadást barátai és tanítványai szívében. Nagyon fájlaljuk korai távozását.
Életútja: tudós és pedagógus pálya. Élete a „teljes igazságra" törekvő történetíró harmonikusan kiteljesedő élete volt. Mikor hazatért - sebesülten - az első világháborúból, előbb a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselője, majd a
nevelő tanára lett. Hét esztendőn át, 1924-től 1930-ig az Eszterházy-család főlevéltárosa. Az Eszterházy-levéltárban született tanulmányainak, publikációinak nagy hasznát vette a tudomány. Gondolunk pl. az Esterházy Miklós nádor lemondása című akadémiai székfoglaló értekezésére. 1930-tól 1949-ig a budapesti egyetemen és újkori egyetemes történeti tanszék professzora. 1945-től 1947-ig a bölcsészeti kar dékánja. Életének utolsó kilenc esztendejében magányos ember - nem a maga elhatározásából.Széles látóhatárú, roppant műveltségű, óriási olvasottságú tudós volt. Mégis mennyire eredeti! Arra törekedett, hogy új, önálló koncepcióban fogja össze az európai társadalom történetét. Történetszemléletét, történeti világképét a nyugati polgári szociológia kitűnő mesterének,
hatása alatt alakította ki. Munkásságát a kultúra és a társadalom összefüggéseinek elmélyülő kutatása jellemzi; képes volt a kölcsönhatások legfinomabb jelenségeinek megfigyelésére is. Már legkorábbi művében az is megtaláljuk ezt a törekvést: az írást, mint társadalmi képződményt vizsgálja, és eljut az írásbeliség társadalomformáló hatásának felismeréséig.Munkásságának nagy része egyidős a szellemtörténeti irány magyarországi kibontakozásával. Szellemi önállóságát dicséri: ő nem esett áldozatul a szellemtörténeti divatnak, olykor nyíltan is szembefordult vele. Őt a történeti valóság érdekelte, s azt tanította, hogy „a tudományos tárgyilagosságtól még hatalmas világmozgalmak közepette sem szabad eltérnünk". Mindig a társadalom fejlődésére figyelt, s a kultúrát, a szellemi élet jelenségeit is csak a társadalommal való összefüggésükben vélte értelmezhetőnek.
Íme, néhány mondat tanításából: „A tömegek mindennapi aprómunkájában megy végbe a kultúrformák kiképződése. A tömeg alkot. A nagy egyéniség a kiérlelődött helyzetet érzi át és fejezi ki. Elég nagy dolog ez is egyetlen ember számára." Vagy: „Semmiféle emberi faj nem alacsonyabb rendű a másiknál". Ilyenfajta mondatait olvasva, eltűnődhetünk azon, hogy nem volt e nagy tévedés háttérbe szorítása? Akik az egyetemi tankönyv vitáján hallották remek hozzászólását, fájdalommal érezték ennek a kérdésnek súlyosságát.
Legnagyobb szabású műve az
. Nagy történetírói erényeinek, de egyben hibáinak is, ez a mű - mely az Egyetemes történet kétségtelenül legjelentősebb kötete - a . „A történelemnek végső célja - mondotta - a múltnak eleven megjelenítése. Hibája a mai történetírásnak, s még inkább a történettanításnak, hogy elment a mesélő, művészi megjelenítő kedve." Koncepciójának megvalósítása mégsem sikerült szándéka szerint: műve nem olyan világos és művészi, hogy olvasóit magával tudná ragadni. A szociológiai kategóriák néha szinte elfödik a tényeket, elvész olykor a történelem sokrétűsége és elevensége. Bizonyos nehézkesség mindig megmaradt ábrázolásmódjában, s hallgatói gyakran csak tanulmányaik befejezésével, a művek többszöri átolvasása után eszméltek rá: milyen kitűnő tudós tanította őket.Sokan gyászolják azért is, mert egyszerű és igaz embernek ismerték őt. A gyakorlati életben járatlan, a tudomány világában otthonos tudós példája volt közöttünk. Olyan tudósé, aki műveiben holta után is él; olyan emberé, akit tisztelni tanultunk.
Esze Tamás
Ezen a napon történt április 06.
1909
1919
A munkáspárt egyesülése után létrejött ifúsági szervezet felvette a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) nevet.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő