Magyar-bajor kapcsolatok

Kerekasztal – a kockázatról

1979. augusztus 25.

A bajor-magyar kapcsolatok hosszú történelmi hagyományokra – gondoljunk I. Szent István és Gizella bajor hercegnő házasságár a– nyúlnak vissza, ez alól a hetvenes-nyolcvanas évek fordulója sem jelentett kivételt. 1978-ban az NSZK-ba irányuló magyar export 41,9%-a irányult Bajorországba.
Jóllehet Anton Jaumann bajor gazdasági és közlekedési államminiszter magánlátogatásra érkezett a közelmúltban Budapestre, nem mulasztotta el az alkalmat, hogy a Magyar Kereskedelmi Kamara által rendezett kerekasztal-beszélgetésen találkozzon a magyar gazdasági élet néhány vezető személyiségével.

Anton Jaumann bajor államminiszter bízvást nevezhető törzsvendégnek Magyarországon: hosszú évek óta jelen van például a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Az idén ebben a hónapban immár másodszor érkezett Magyarországra. A kamarai beszélgetés aktuális indítéka egyrészt az idén örvendetes módon meglódult NSZK-ba irányuló magyar export volt, másrészt az, hogy a belföldi árrendezés előreláthatóan hogyan hat a külkereskedelmi forgalomra.

A magyar-NSZK kereskedelmen belül a Bajorországba irányuló magyar export nagyobb, mint az onnan származó import. 1978-ban az NSZK-ba irányuló teljes magyar export 41,9 százaléka talált vevőre Bajorországban, míg a behozatalnak csak 20 százaléka érkezett onnan. A magyar vállalatok több mint 50 nemzetközi kooperációs szerződésénél bajor vállalat a partner. Hadd emlékeztessünk rá, hogy székhelyét tekintve mind a MAN, mind a Siemens bajor vállalat. Nem kevésbé ismert a bajorországi vállalatok közül a BMW neve, amely biztató tárgyalásokat folytat a Magyar Alumínium Tröszttel (MAT) egy lehetséges együttműködésről. Ennek keretében a MAT különféle autó- és motorkerékpár alkatrészeket készítene a BMW megbízásából, és közreműködne a fejlesztésben is. Kevésbé előrehaladott együttműködési tárgyalásokat folytat a MAT a Siemens-szel, itt a félig Siemens tulajdonban lévő Bosch hűtőszekrényekhez készítendő alumínium alkatrészekről van szó. További kooperációs lehetőségek kínálkoznak a kempteni fóliagyárral.

Az ilyenfajta kooperációk gondolata csak a közelmúltban merült fel. Ez nem kis részben annak tulajdonítható, hogy a magyar alumíniumipari termékeknek egyenlőtlen feltételek közepette kell versenyezniük az NSZK piacán: 10-12 százalékkal magasabb vám sújtja őket, mint a konkurens országokét.

Mit várnak Magyarországon a közelmúltban bejelentett árintézkedésektől? A bajor miniszter ezzel a kérdéssel elsősorban az exportlehetőségek alakulását firtatta. Dr. Bácskai Tamás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a számítások szerint a fizetőképes kereslet csökkenése következtében több magyar árut lehet majd értékesíteni a külkereskedelemben. Természetesen minden magyar érintettnek tisztában kell lennie vele, hogy az exportálandó árumennyiség nem lehet egyszerűen ”maradék”, csak szigorúan piacképes áru.

Ám a magyar vállalatoknak nagyon nehéz pénzt fektetniük a nyugatnémet piac meghódításába, nehéz aktív marketing-politikát folytatniuk, ha azzal a kockázattal állnak szemben, hogy ténykedésüket esetleg adminisztratív intézkedésekkel lehetetlenné teszik, ahogy ez a Közös Piac országaiban már előfordult. Ilyen körülmények között az érintett vállalatok előbb-utóbb önszántukból igyekeznek korlátozni behozatalukat ezekből az országokból.

Ezen a napon történt április 06.

1909

Robert Peary eléri az északi-sarkot, másodikként Frederick A. Cook (1908. április 21.) után.Tovább

1919

A munkáspárt egyesülése után létrejött ifúsági szervezet felvette a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) nevet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.

Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.

Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.

Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2026. március 13.

Miklós Dániel
főszerkesztő