Robert Peary eléri az északi-sarkot, másodikként Frederick A. Cook (1908. április 21.) után.Tovább
Interjú Tímár Mátyással a Magyar nemzeti Bank elnökével
„Külföldi hitelfelvételeink a gazdasági szerkezet átalakításának meggyorsítását szolgálják”
1979. július 7.
Magyarország számára a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején egyre nagyobb gondot jelentett a szerkezetátalakítás, a gazdaság modernizációja, amit hátráltatott a tőkehiány. A cikk meglehetősen nyíltan foglalkozik az eladósodás kérdésével, annak hatásaival.
Nemrég jelent meg a hír: a Magyar Nemzeti Bank 400 millió dollár kölcsönt vett fel egy amerikai bankcsoporttól. A hír kapcsán kérdeztük meg , a Magyar Nemzeti Bank elnökét, tájékoztassa olvasóinkat a külföldi kölcsönfelvételekről, a felvett hitelek felhasználásáról, az eladósodás józan határáról, a forint árfolyamok alakulásáról, és arról is, hogy miért vett részt Baselban a Nemzetközi Fizetési Bank nyári közgyűlésén. Az MNB 56 éves elnöke Mohácson született, 1962-től 1967-ig pénzügyminiszter, majd 1975-ig a kormány elnökhelyettese. Négy éve elnöke a Magyar Nemzeti Banknak. Tagja az MSZMP Központi Bizottságának. Kandidátus, a közgazdaságtudományok doktora, az Akadémia Közgazdaságtudományi Bizottságának elnöke.
HVG: Közvéleményünket foglalkoztatja a Nemzeti Bank külföldi kölcsönfelvételi tevékenysége. Mire fordítják e kölcsönöket?
HVG: Csak nyugati pénzintézetektől veszünk fel hiteleket?
T. M.: Bankunk a szocialista és a tőkés országok számos pénzintézetével áll hitelkapcsolatban, köztük például a moszkvai székhelyű Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankkal, amely rövidlejáratú hiteleket nyújt, és a Nemzetközi Beruházási Bankkal (NBB), amely mint nevéből is következik, beruházásokhoz folyósít hosszú lejáratú kölcsönöket. Az utóbbi pénzintézet finanszírozta az orenburgi földgázvezeték építését részben dollárban, részben rubelben. Ez a bank nyújtott hitelt a MÁV, az alumíniumipar, a hajógyártás egyes fejlesztési céljaira is. További hosszú lejáratú hitelfelvételeket is tervezünk az NBB-től. Hosszú lejáratú kormányhitelt kapunk a Szovjetuniótól, s kormányszinten mi is nyújtunk különböző országoknak ilyen hiteleket.
HVG: Hogyan történnek a kölcsönfelvételek?
T. M.: Egy konkrét példát említek: mint ismeretes, legutóbb a Magyar Nemzeti Bank 400 millió dollárt vett föl egy amerikai bankcsoporttól. A kölcsön fő szervezője a Manufacturers Hanover Trust volt, amelynek vezetőivel már régebben jó kapcsolatokat alakítottunk ki. Amikor felvetődött az a javaslat, hogy a két ország kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatainak normalizálódásával az MNB közvetlenül vegyen fel hitelt az amerikai pénzpiacon, a Manufacturers vállalkozott főszervezőnek, és mellette 4 vezető amerikai bankház társszervezőnek: az USA legnagyobb pénzintézete, a Bank of America, továbbá a Bankers Trust, a First Chicago és a Security Pacific Bank. Ők szervezték meg a hitelnyújtó bankcsoportot, amelyben rajtuk kívül még mintegy 45, USA-ban működő pénzintézet vett részt, jóval több, mint amennyivel korábban számoltunk. Az eredeti megállapodás 300 millió dollárra szólt, s mivel a kölcsönt majdnem kétszeresen túljegyezték, közös megállapodással az összeget 400 millióra felemeltük.
HVG: Ez minek volt köszönhető?
HVG: Idén eddig mennyi kölcsönt vettünk fel Nyugatról és mennyi volt tavalyi hitelfelvételünk összege?
HVG: Tímár elvtárs a Parlamentben a hitelfelvétel, illetve az eladósodás „józan határáról” beszélt. Hol húzódik ez a határ?
HVG: Folytatódnak-e a külföldi kölcsönfelvételek az eddigi tempóban?
HVG: Tímár elvtárs az idén is részt vett a svájci Bázelben működő Nemzetközi Fizetési Bank, a BIS nyári közgyűlésén. Ez is valamilyen hitelfelvétel előkészítésével állt összefüggésben?
HVG: Ami a Magyar Nemzeti Bank árfolyampolitikáját illeti – újabban gyakran emlegetik a rugalmasságot. Mit fog jelenteni ez a gyakorlatban?
Hirschler Richárd
HVG: Közvéleményünket foglalkoztatja a Nemzeti Bank külföldi kölcsönfelvételi tevékenysége. Mire fordítják e kölcsönöket?
T. M.: Korábban is vettünk fel külföldről hiteleket, de jelentőségük az 1973-74-es nyersanyagár-robbanás után megnőtt. Ismeretes, hogy nyersanyag-behozatalra szoruló országunknak a világpiaci árarányok megváltozása tekintélyes veszteségeket okozott, az utóbbi 5 évben az importárak gyorsabban növekedtek, mint az exportárak, s ez a külgazdasági egyensúlyra kedvezőtlenül hatott. Helyreállítása fontos feladat, amelyet mi általában nem a külföldi áruk vásárlásának csökkentésével, hanem a kivitel fellendítésével, a versenyképes termékek gyártásának bővítésével akarunk elérni. Ehhez viszont beruházásokra van szükség, a meglévő üzemek korszerűsítésére, új létesítmények építésére. A külföldi kölcsönökkel ezeket a fejlesztéseket, gépek, berendezések vásárlását finanszírozzuk, a mezőgazdaságban, az élelmiszer-feldolgozóiparban, a vegyiparban, a gyógyszeriparban, a gépiparban és más területeken. A fejlesztésben érdekelt vállalatok hiteligényeit versenyeztetjük, a „győztes” vállalatok kedvezményes beruházási hitelhez juthatnak a 45 milliárd forintos hitelkeretből. Az ily módon végrehajtott fejlesztések 1978-ban csaknem háromnegyed milliárd dollár exportot eredményeztek. Idén a tervek szerint elkészül, és megkezdi szállításait külföldre a Kaposvári Húskombinát, a csepeliek korszerűsített kerékpárüzeme, a Taurus acélradiál és mezőgazdasági gumiabroncsokat gyártó kapacitása. Jövőre lép üzembe a Martfűi Növényolajgyár, bővítheti jelentősen exportját a győri Rába, az Egyesült Izzó, a Chinoin, az Ajkai Timföldgyár, hogy csak néhányat említsek a kedvezményes hitelkeret igénybevételével elkészülő beruházások közül.
HVG: Csak nyugati pénzintézetektől veszünk fel hiteleket?
T. M.: Bankunk a szocialista és a tőkés országok számos pénzintézetével áll hitelkapcsolatban, köztük például a moszkvai székhelyű Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankkal, amely rövidlejáratú hiteleket nyújt, és a Nemzetközi Beruházási Bankkal (NBB), amely mint nevéből is következik, beruházásokhoz folyósít hosszú lejáratú kölcsönöket. Az utóbbi pénzintézet finanszírozta az orenburgi földgázvezeték építését részben dollárban, részben rubelben. Ez a bank nyújtott hitelt a MÁV, az alumíniumipar, a hajógyártás egyes fejlesztési céljaira is. További hosszú lejáratú hitelfelvételeket is tervezünk az NBB-től. Hosszú lejáratú kormányhitelt kapunk a Szovjetuniótól, s kormányszinten mi is nyújtunk különböző országoknak ilyen hiteleket.
HVG: Hogyan történnek a kölcsönfelvételek?
T. M.: Egy konkrét példát említek: mint ismeretes, legutóbb a Magyar Nemzeti Bank 400 millió dollárt vett föl egy amerikai bankcsoporttól. A kölcsön fő szervezője a Manufacturers Hanover Trust volt, amelynek vezetőivel már régebben jó kapcsolatokat alakítottunk ki. Amikor felvetődött az a javaslat, hogy a két ország kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatainak normalizálódásával az MNB közvetlenül vegyen fel hitelt az amerikai pénzpiacon, a Manufacturers vállalkozott főszervezőnek, és mellette 4 vezető amerikai bankház társszervezőnek: az USA legnagyobb pénzintézete, a Bank of America, továbbá a Bankers Trust, a First Chicago és a Security Pacific Bank. Ők szervezték meg a hitelnyújtó bankcsoportot, amelyben rajtuk kívül még mintegy 45, USA-ban működő pénzintézet vett részt, jóval több, mint amennyivel korábban számoltunk. Az eredeti megállapodás 300 millió dollárra szólt, s mivel a kölcsönt majdnem kétszeresen túljegyezték, közös megállapodással az összeget 400 millióra felemeltük.
HVG: Ez minek volt köszönhető?
T. M.: Úgy vélem, a nyugati partnerek méltányolják Magyarország politikai és gazdasági stabilitását, s azt a fentebb említett törekvést, hogy az egyensúlyt az export fellendítésével próbáljuk meg helyreállítani. Tudatában vannak, hogy elhatározott szándékunk a szükséges gazdasági feltételek megteremtése: csak úgy lehet többlet exportárualapot teremteni, ha itthon az úgynevezett végső felhasználás mérsékeltebb ütemben emelkedik, ha a beruházások összetételükben alkalmazkodnak a megváltozott külső körülményekhez. Partnereink ezt a reális gazdaságpolitikát honorálják, s ez megmutatkozik a nyújtott kölcsönök kedvező feltételeiben is.
HVG: Idén eddig mennyi kölcsönt vettünk fel Nyugatról és mennyi volt tavalyi hitelfelvételünk összege?
T. M.: Ami a pénzkölcsönöket illeti, idén tavasszal már fölvettünk Londonban a Morgan Grenfell bankház vezette bankcsoporttól 300 millió dollárt, továbbá néhány kisebb összegű kölcsönt is. Tavaly négy nagyobb kölcsön megállapodásunk volt, ezen belül például Ausztriával 300 millió dolláros hosszú lejáratú hitelkeret-megállapodást kötöttünk Magyarországon épülő idegenforgalmi létesítmények, köztük két, Budapesten épülő Duna-parti szálloda finanszírozására. Ez is mutatja, igyekszünk a kölcsönfelvételeknél változatos formákat alkalmazni. felvétele mellett kisebb összegekben – a piaci helyzet függvényében - , legutoljára 1977-ben százmillió nyugatnémet márka összegben. Végül a bankközi hitelekről is kell beszélni: egy-egy bankkapcsolatuktól fölveszünk közép- és hosszú lejáratú kölcsönöket, mint ahogy mi is kihelyezzük hozzájuk pénzünket. Ezek a nemzetközi hitelügyletek a nagybankok között megszokottak.
HVG: Tímár elvtárs a Parlamentben a hitelfelvétel, illetve az eladósodás „józan határáról” beszélt. Hol húzódik ez a határ?
T. M.: Egy-egy ország adósságállományát különbözőképpen veszik figyelembe: arányosíthatják a nemzeti jövedelemhez, a devizabevételekhez, vizsgálhatják annak lejárati összetételét, nagyságát az arany- és devizatartalékokhoz képest. Ha az évente esedékes hiteltörlesztést és kamatfizetést az illető ország egyéves exportjához viszonyítják, kapjuk az úgynevezett adósságszolgálati rátát. Ha ez a ráta eléri a 25-30%-ot, az adott ország megközelítette az eladósodás „józan határát”. Ezt a határt mi sem téveszthetjük szem elől.
HVG: Folytatódnak-e a külföldi kölcsönfelvételek az eddigi tempóban?
T. M.: Külföldi hitelfelvételeink – mint már említettem – gazdaságfejlesztési céljainkat, a szerkezetátalakítás meggyorsítását szolgálják. Nem lenne értelme tehát a jövőben sem lemondani erről a lehetőségről, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy a külföldi hitelek kamata és törlesztése terheli népgazdaságunkat. Itt azt kell mérlegelnünk, hogy ezek a terhek hogy viszonyulnak azokhoz az előnyökhöz, amelyeket e hitelekkel finanszírozott fejlesztésektől várunk. Természetesen számolni kell az eladósodás már említett határaival is.
HVG: Tímár elvtárs az idén is részt vett a svájci Bázelben működő Nemzetközi Fizetési Bank, a BIS nyári közgyűlésén. Ez is valamilyen hitelfelvétel előkészítésével állt összefüggésben?
T. M.: Másról van szó. Az újjászervezett Magyar Nemzeti Bank a felszabadulás után elődjétől nyolcezer darab részvényt „örökölt”, mivel az MNB az 1930-ban alakult Nemzetközi Fizetési Bakban 1,7 százalékkal részesedett az alaptőkéből. Mint tulajdonos-társnak, 880 ezer svájci frank osztalékot fizettek nekünk is. Rajtunk kívül persze más szocialista részvényesei is vannak a BIS-nek, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária és Jugoszlávia. A részvények többsége a nyugat-európai központi bankok kezén van. Számunkra a BIS azért bír nagy jelentőséggel, mert az évente megrendezett közgyűlések, az időnként sorra kerülő kelet-nyugati bankelnöki találkozók hasznos eszmecserékre, a nemzetközi bankéletben nélkülözhetetlen kölcsönös tájékoztatásra adnak alkalmat.
HVG: Ami a Magyar Nemzeti Bank árfolyampolitikáját illeti – újabban gyakran emlegetik a rugalmasságot. Mit fog jelenteni ez a gyakorlatban?
T. M.: Azt, hogy igyekszünk majd szorosabban nyomon követni a tőkés devizák egymás közötti árfolyamváltozásait éppúgy, mint az általános inflációból következő értékcsökkenésüket. Ezt diktálják a magyar külkereskedelem érdekei. A vállalatokat orientálni kell, hogy milyen valutában érdemes export-, illetve importügyleteket megkötni. Ha a nemzetközi devizapiaci mozgások szükségessé teszik, vállalatainknak sűrűbb árfolyamváltozásokra kell felkészülniük. A forintárfolyamokban azonban csak a tartósnak tekinthető változásokat fogjuk érvényesíteni; az átmeneti, rapszódikus árfolyam-ingadozásokat nem.
Hirschler Richárd
Ezen a napon történt április 06.
1909
1919
A munkáspárt egyesülése után létrejött ifúsági szervezet felvette a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) nevet.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő