Bajorországban kikiáltják a Tanácsköztársaságot.Tovább
A magyar építőipar helyzete
1979. október 20.
A magyar építőipar helyzetét bemutató cikk felhívja a figyelmet annak fontosságára, a gazdaságban betöltött egyre nagyobb szerepére.
A külgazdasági kapcsolatok fejlődésének alighanem törvényszerű velejárója új ágazatok bekapcsolódása a nemzetközi munkamegosztásba. Ezek egyike az építőipar, amely a hatvanas évek végéig szinte kizárólag hazai feladatokat vállalt. A jelenlegi ötéves tervidőszakban azonban az ágazat kivitele már eléri a 15-16 milliárd forintot, behozatala pedig mintegy 8 milliárd forint lesz.
Termelőberuházások és infrastrukturális létesítmények sora készül el a tervezettnél később Magyarországon, olykor számottevő minőségi hibákkal. Ennek egyik oka a kivitelezői kapacitások szűkössége. Így az építőipar exportjáról hallva sokakban fogalmazódott meg a kérdés: van-e egyáltalán létjogosultsága az építőipari kivitelnek, hiszen éppen elég tennivalója akad határainkon belül, s olykor ezekkel sem képes megbirkózni.
Ezek tények. Csakhogy felületes szembesítés volna, ha csupán ennek alapján megkérdőjeleznénk az építőipari exportot. Ugyanis az építőkapacitások területi elhelyezkedése és a termelési szerkezet adott időszakban nem feltétlenül igazodik építési céljainkhoz. Meglehetősen drága lenne például Debrecenből panelokat szállítani a budapesti lakásépítkezésekhez, s nem lett volna szerencsés dolog a Győr megyei panelszerelő brigádokat például Hajdú megyébe, a kabai cukorgyár építésére vezényelni. A népgazdaság és az építőipari vállalatok számára egyaránt előnyösebb volna ezeket a kapacitásokat a Szovjetunióban és Csehszlovákiában szállodák építésére felhasználni.
Általában elmondható: a hazai építkezések megvalósítását nem hátráltatja az ágazat kivitele. Annál is kevésbé, mert az export – bővülésével együtt is – a teljes építési tevékenység értékének mindössze 3-5 százaléka, s alig vitatható, hogy az ágazatban éppen elég tartalék akad az exportált kapacitások pótlására. Sőt, a nemzetközi munkamegosztás bővítése elősegíti a hazai építési célok jobb megvalósítását.
A kivitel számottevő előnyöket kínál mind a népgazdaság, mind a vállalatok számára. A korszerű építési technológiák megkövetelik a nagy sorozatú termelést. A gazdaságos sorozatnagyság eléréséhez pedig szükség van külföldi vevőkre is, mivel a hazai piac egy-egy korszerű, hatékony technológia számára csak viszonylag szerény értékesítési lehetőségeket kínál.
Az sem közömbös, hogy az építőipar hozzájárulhat más ágazatok kivitelének bővítéséhez. Manapság könnyebb és jövedelmezőbb komplett géprendszereket, technológiai eljárásokat értékesíteni, ha vállaljuk a létesítményhez szükséges építési munkát is. Az NDK-beli Haldenslebenben épített egészségügyi-kerámiagyár, az algériai lakáselemgyártó-üzem és mészmű, a komplett szervizállomások Csehszlovákiában és a Szovjetunióban, a Jugoszláviában épített timföldgyár jó példa az effajta vállalkozásra. Valamennyi tekintélyes gépexporttal, és mellesleg anyagi haszonnal járt.
Az építőipar nemzetközi együttműködésének hasznát vizsgálva, ez utóbbi egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Lényegesen szervezettebben, pontosabban kell dolgozni – nagyok a minőségi követelmények. Azoknak a vállalatoknak, amelyek hiánytalanul eleget tudnak tenni a megrendelők kívánságainak, feltétlenül javul hazai munkájuk is.
Nyomós érvek szólnak az építőipari kapacitások behozatala mellett. A kabai cukorgyár bizonyára felépült volna hazai kapacitások felhasználásával is, de a munka aligha lett volna ilyen hatékony és eredményes. A lengyel építők a sokadik cukorgyárat építették fel, s nálunk is kamatoztathatták korábban megszerzett szaktudásukat. Ennek alapján joggal állítható: különleges építési célok megoldására érdemes arra jól felkészült, szakosodott külföldi szervezetek munkáját importálni, még akkor is, ha a közvetlen beruházási kiadás nagyobb. A létesítmény szakszerűbb és gyorsabb kivitelezése révén a többletkiadás ugyanis hamar megtérül, s hosszú távon ez a megoldás mindenképpen gazdaságosabb.
Sor kerülhet gazdasásos, tehát célszerű építési importra akkor is, ha valamely nagyberuházás kivitelezésekor különösen gyorsan, az adott helyen rendelkezésre álló kapacitásokat meghaladó mértékű munka elvégzésére van szükség. Ezt az importot persze óvatosan kell kezelni, mert rendszerint a beruházási munka szervezetlenségéből adódhat effajta munkacsúcs, s ha az építőipari kapacitás behozatala ilyen célokra rendszeressé válik, akkor ez mintegy felmentést adhat a gyenge szervezésre, pedig ez elfogadhatatlan.
Mindent összevetve tehát az építőiparnak ki kell használni az előnyös, magyarán gazdaságos export- és importlehetőségeket, s a hazai igényekkel összhangban célszerű fontolóra venni a korszerű építési technológiák exportcélú fejlesztését is. Számolni kell azzal, hogy a KGST-tagországokban két-vagy többoldalú egyezmények alapján megvalósuló közös beruházásokhoz az eddigieken túl továbbra is szükség lesz építőipari kapacitások kivitelére, vagy – adott esetben – importjára.
Lovász Péter
Ezen a napon történt április 07.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő